Cimke: budapest

Budapest a 11. legszebb város 2017-ben

Míg 2015-ben a 2. legszebb város volt, idén már “csak” a 11. hely jutott Budapestnek a Condé Nast Traveler éves szavazásán. Azonban ezzel a helyezéssel is olyan városokat előztünk meg, mint Amszterdam vagy London....

Budapest fényei…

A Budapesti Elektromos Művek 1928–ban vezette be új szolgáltatásként a budapesti díszkivilágítást. Az akkori turizmus marketingfogásaként is felfogható ötlet segítségével a főváros egyes épületeit, szobrait, építmények homlokzatát vagy körvonalait világították meg. 1928. augusztus 28-án...

2013: európai légiközlekedési csúcs lesz Budapesten!

A pályázat során a Budapest Airport és partnerei sikeresen bizonyították, hogy a magyar főváros alkalmas egy ilyen jelentős és ekkora méretű rendezvény befogadására. A döntés során számos kérdést megvizsgáltak: milyen Budapest légi összeköttetése és...

Az AUA osztrák légitársaság fedélzeti magazinja: Budapesten a mennyországban érezheti magát a turista

Az AUA osztrák légitársaság Skyline magazinjának legfrissebb szeptember/októberi száma négy egész oldalas, színes összeállításban, rendhagyó módon mutatja be olvasóinak Budapestet. A cikk szerzője 24 óra leforgása alatt megvalósítható programokat ajánl, amelybe belefér a Szoborpark...

Rekordév volt 2011. a Budapest Airport statisztikáiban

A budapesti nemzetközi repülőtér forgalmának növekedése még az európai átlagot is meghaladta 2011-ben. Az ACI által kiadott nemzetközi statisztikák szerint a kontinensen 2011-ben átlagosan 7 %-kal bővült a légiforgalom, addig a Budapest Airportnál nem...

Budapest egyre vonzóbb az osztrák turisták számára

Az MT Zrt és Ausztria piacvezető tour-operátorának, az ÖBB Rail Tours (www.railtours.at) utazási iroda meghívására idén májusban fél tucat osztrák újságíró ismerkedett Budapest turisztikai attrakcióival, a főváros nyújtotta legújabb kulturális és gasztronómiai újdonságokkal. A...

Fővárosi strandok: három nyári hónap kedvező, július veszteséges volt

Júliusban a hőségriadó hétvégéjén ugyan rekordszámban látogatták a fővárosi strandokat, az egész hónapot tekintve mégis több mint harminc százalékos volt a forgalom visszaesés, amit csak némileg sikerült kompenzálni augusztusban. A közlés szerint a városüzemeltetés...

Reptér – Bezárja az 1-es terminált a Budapest Airport

Az origo.hu portálnak szerdán Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója elmondta, a bezárás nem megy egyik napról a másikra, de már értesítették a repülőtér dolgozóit és az üzleteket működtető vállalkozókat is. A szóvivő...

Ausztriában startolt a Budapest Winter Invitation (BWI) kampány: 2,5 milliárd forintos plusz bevétel a cél

Az elmúlt két hétben a kultúrára- és az utazások iránt rendkívül fogékony hallgatósággal rendelkező Radio Stephansdom (www.radiostephansdom.at) hallgatói már nyereményjátékok és fizetett hirdetések formájában találkozhattak a Budapestre invitáló népszerű ajánlatokkal. Ausztria meghatározó gazdasági és...

Újra hegy épül Budapest szívébe

4 nap, egy 35 méter magas rámpa és 40.000 ember: ez a tavalyi Fridge fesztivál meggyőző mérlege. A nagysikerű első felvonás után hamarosan itt a következő fejezet, idén novemberben ugyanis nagyobb területen, több programmal...