Cimke: budapesti

Budapesti tanulmányút amerikai turisztikai szakemberek részére

Az összesen 18 résztvevő egy városnézés és egy szakmai prezentáció keretében ismerkedik meg a magyar főváros turisztikai kínálatával. Mint ismeretes, az amerikai utazók az American Airlines és a Malév közös járatával, már naponta, közvetlenül...

Fürdők Éjszakája öt budapesti gyógyfürdőben

A fürdőkben hajnali 3-ig húsz DJ, egyebek mellett Karmatronic, Whiteboy, az NVC, a Fürdők Éjszakájára újra összeálló Girls&Mathematics, Superman, Simon Iddol és Infragandhi biztosítja a helyszínenként eltérő műfajú elektronikus zenét: a Széchenyiben house party,...

A Ryanair 13 budapesti járatot töröl a következő két hétben

A Ryanair a döntést azzal indokolta, hogy a repülőtér nem adott engedélyt csütörtökön a Manchesterbe, pénteken pedig Baden Badenbe irányuló gépének a felszállásra. A cég közleménye szerint a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság ragaszkodik ahhoz, hogy...

Rekordforgalom volt a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren szeptemberben

Nagyon jól teljesített a Malév is, elsősorban a magyar légitársaság jó eredménye áll a szeptemberi 12 százalékos átszállóforgalom-bővülés hátterében. Megjegyzik azt is, hogy a polgári repülésben hagyományosan a július-augusztus-szeptember jelenti a legnagyobb csúcsot, az...

A Budapesti Tavaszi Fesztivál promóciója Ausztriában

Az Ausztria meghatározó napilapjai közé tartozó die Presse például a legutóbbi hétvégi utazás mellékletében, színes tudósításban számolt be a budapesti tavaszköszöntő fesztiválprogramról. A cikk újságírója az MT Zrt. tanulmányútja során kereste fel a tavalyi...

Kulturális Örökség Napjai a budapesti fürdőkben

A program célja az, hogy a nagyközönség figyelmét ráirányítsa az épületek értékeire, hiszen mindenki számára fontos, hogy megismerje szűkebb és tágabb környezete kulturális értékeit. Ez ösztönöz arra, hogy azokat fenntartsuk és megőrizzük. Cégünk, a...

Őszköszöntő vásári forgatag a budapesti Király utcában

A Deák tér és a Nagymező utca közötti hétszáz méteres útszakaszon helyi és meghívott árusok fogják várni portékáikkal a látogatókat – mondta el az MTI-nek Király Gabriella, a kétnapos rendezvény illetékese. Mint hozzátette: a...

Kezdődik a Budapesti Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren

Az idei hagyományőrző fővárosi karácsonyi vásáron 130 árus vesz részt, akik megújult faházakban várják az érdeklődőket, hogy kényelmesebb és biztonságosabb nézelődést biztosítsanak a számukra – hangzott el az idén 13. születésnapját ünneplő hathetes fesztivál...