Cimke: turizmus

Újraéledt a dél-dunántúli turizmus

Hegyi Zsuzsa drámainak nevezte a 2011-es évet, mint mondta, közel 20 százalékos volt a régió vendégforgalmának visszaesése. Véleménye szerint ennek leginkább a forráshiány volt az oka, az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programsorozat “levezető évére”...

Vendégbarát akciók a Turizmus Világnapján

Horváth Gergely, a turisztikai marketing társaság vezérigazgatója az akciókat bemutató sajtótájékoztatón kedden Budapesten elmondta: kezdeményezésük célja, hogy a Turizmus Világnapja minden évben az a nap legyen, amikor kiemelt figyelemben részesítik a vendégeket. Az MT...

Kövesse nyomon, hol várják meglepetések a Turizmus Világnapján!

Az érdeklődők az MT Zrt. honlapján, egy térképen jelölve, valamint turisztikai régiók szerinti bontásban megtalálják, hogy hol és milyen kedvességek várnak a vendégekre a Turisztikai Világnapon. A nemzeti turisztikai marketingszervezet a vendégbarát kezdeményezésben résztvevők...

Ünnepeljük együtt a Turizmus Világnapját!

Hogy mi mindent érhetünk el vendégbarát magatartással, azt jól szemlélteti majd pl. az „Elégedett Turista élőszobra”, amelyet a budapesti Vörösmarty téren 11:15-kor avatnak fel. Ezt követően, az arra járó utazóknak Horváth Gergely, a Magyar...

II. Magyar Turizmus Labdarúgó Kupa

2011. szeptember 10-én és október 1-én a TMSZ és a GLOBALL Sport Hotel szervezésében megrendezésre kerül a II. Magyar Turizmus Labdarúgó Kupa Telkiben. A műfüves kispályás tornát kizárólag a turisztikai szakma számára rendezik meg,...