Díjugrató versenyekkel kezdődött a Nemzeti Vágta


A napi programok között paralovaglás, szabadidomítás, lovas bohócok bemutatója és díjlovagló verseny is szerepel. A szerdától vasárnapig tartó fesztivál ideje alatt kocsitoló verseny, akadályvágta, lovastorna és huszár bemutató is várja az érdeklődőket. A városok és falvak ünnepének döntő napján, vasárnap 21 közismert ember száll versenybe a Fogatvágta-sztárfutam, a Kocsitoló verseny és a Jótékonysági sztárfutam megmérettetésein.
A negyedik vágtán, szombaton összesen 72 település lovasa mérkőzik meg a tizenkét előfutamban a Hősök terén kialakított pályán. Az előfutamok első és második helyezettje jut tovább a vasárnapi középfutamokra, majd a középfutamok nyertesei vehetnek részt az esti döntőn, amelynek győztese tízmillió, második helyezettje kétmillió, harmadik helyezettje pedig egymillió forintot kap.
Az ötnapos rendezvényen összesen 500 ló szerepel, melyek számára 2500 négyzetméternyi istállóterületet, 200 köbméternyi forgácsot és 30 ezer liter vizet biztosítanak a szervezők. A 2 és fél körös versenytávot 6200 négyzetméter területű és 500 méter hosszú pályán teljesítik a résztvevők.
Az Andrássy úton a korábbi évekhez hasonlóan a nevező települések és szponzorok standjai, kézműves és népművészeti bemutatók várják a rendezvényre látogatókat. A kulináris élvezetek kedvelői a bor-és pálinkafalu kuriózumaiból, illetve az országkonyha ételkülönlegességeiből válogathatnak. A népzenei színpadon délutánonként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzenei Tanszékének növendékei játszanak. A pálinkafalu nagyszínpadán esténként népszerű előadók, így a Széljáró Balladás, a Holdviola, a Besh O droM és Rúzsa Magdi szórakoztatja a közönséget – közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel.
A Nemzeti Vágtát minden évben egy magyar történelmi személyiség, hős emlékének szentelik. Idén a Rákóczi-szabadságharc két hősének, Bercsényi Miklósnak és fiának, Bercsényi Lászlónak állítanak emléket.

 

MTI

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.