Az A38 a Világ legjobb klubja!

Az A38 közleménye:

A játék kezdetén novemberben meglepődve láttuk, hogy a patinás bedekker-guru, a Lonely Planet bennünket is felvett a listájára, vagyis nem csak, hogy az eszébe jutottunk, hanem előbb bejelentkezés nélkül jól megvizsgáltak, majd véleményeztek és szavazásra ajánlottak bennünket egy olyan mezőnyben, amely a világ valamennyi klubját, bárját, szórakozóhelyét magában foglalja.

A verseny honlapján zajló szavazás alatt gyorsan kiderült, hogy legnagyobb vetélytársunk a rangos címért a rotterdami De Witte Aap (Fehér majom) nevű klub, amely a város egyik legkedveltebb helyszíneként estéről-estére zsúfolásig megtelik, s ahol a hollandok hosszan az éjszakába nyúlóan örülnek, mulatnak, vitatkoznak, ismerkednek, s ha verseny van, akkor nagy-nagy összetartásban kedvenc helyüket támogatják.

Így teljesen érthető, hogy a szavazás utolsó napjára hatalmas szurkoló-bulit rendeztek, amelyen a jelenlevők a helyszínen is szavazhattak, valamint ismerőseiket, barátaikat további szurkolásra buzdíthatták. Ennek köszönhetően néhány órával a verseny vége előtt a hollandok iszonyatosan belehúztak, s óránként kétszáz szavazattal vették célba a mi körülbelül másfél ezer szavazatnyi előnyünket. Ahogy számainkban a különbség csökkent, úgy merült fel bennünk a kétely aziránt, megtarthatjuk-e előnyünket.

Ekkor a szavazás legújabb fejleményei meghúzták a vészharangot, s hamarosan egy még sohasem látott összefogás alakult ki a hajóra szavazók, a hajót kedvelők körében. Számos honlap kezdett szavazásra buzdítani, izzottak a Facebook oldalak, rendkívüli hírlevelek, telefonok, valamint a Hajón megtartott támogató-buliban az együtt szurkoló emberek.

Ennek a páratlan összefogásnak köszönhetően végül fölényesen nyertünk több mint 13.300 szavazattal, míg a De Witte Aap 9718 szavazattal a második helyen zárt, nagy örömünkre pedig a versenyben végig mellettünk álló Szimpla a harmadik helyen fejezte a versenyt 4480 szavazattal.

Mindenkinek, aki támogatott bennünket a szavazatával, a szimpátiájával, a szurkolásával hatalmas köszönet! Mindennél jobban örülönk annak, hogy megmutathattuk, közösségünkre nem a megosztottság a jellemző, hanem bebizonyítottuk,igenis egyet tudunk érteni és összetartani, s jól tudjuk, mi az, amit szeretünk, becsülünk, jónak és fontosnak tartunk.

Hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy nem sokkal azután, hogy a Sziget Fesztivál lett Európa legjobbja, immár még egy helyről elmondhatjuk, hogy a miénk, s egyben világraszóló, pozitív unikum: mindannyiunk Hajója.

 

A38.hu

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.