Háromhektáros kalandpark épülne a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőben

Az elmúlt évek nagymértékű turisztikai beruházásainak köszönhetően Sáváron megháromszorozódott a város kereskedelmi szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák száma, 2010-ben megközelítette a 400 ezret – mondta.
A városba érkező vendégek korbeli összetétele az elmúlt években a szakemberek felmérése szerint jelentősen megváltozott, míg 10-15 évvel ezelőtt jellemzően a gyógyulás és rehabilitáció volt az ide érkező főleg ötven évesnél idősebb korosztály célja, addig napjainkban ez kiegészült a wellness szolgáltatásokkal, amelyek főként a gyermekes családok és a fiatalok számára vonzóak. Ők első sorban pihenni, feltöltődni érkeznek Sárvárra, ezért igénylik és keresik a szabadidő eltöltését biztosító aktív programokat, lehetőségeket – fűzte hozzá.
A Gyógy- és Wellnesfürdő szolgáltatásai az uniós támogatással megvalósult fejlesztéseknek köszönhetően folyamatosan bővültek, korszerűsödtek, ugyanakkor a szabadidős kínálat nem sokat változott, pedig ez is fontos ha meg akarják tartani a vendégeket és még tovább kívánják növelni a vendégéjszakák számát.
Az élmény- és kalandparkoz a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő mellett alakítják ki, ahol a tervek szerint erdei kötélpályát építenek, nyolcvan különböző játékelemet szerelve a fák koronája közé. A parkban lesz egy kétállásos íjászpálya, valamint erdei tanösvény, örökzöld és fűszernövény labirintus, erdei sportpálya és játszótér is épül – sorolta.
Vancsura Miklós hangsúlyozta: a fejlesztést úgy szeretnék megvalósítani, hogy közben minél jobban megóvják a három hektáros terület növényzetét. Egy részen többszáz éves tölgyfák vannak, ezt a területet kerítéssel választják majd el, hogy semmiképp ne keletkezzen kár benne.
A kalandpark hasonló elektronikus beléptető-rendszerrel kapcsolódna a fürdőhöz, mint amilyennel a többi szolgáltatás is igénybe vehető, igy az átjárhatóság megoldott a két létesítmény között. A kalandpark mint újabb vonzó szolgáltatás jelenik majd meg a csomagajánlatok között.
A projekt 2012. első félévében valósul meg, a létesítmény várhatóan 2012. augusztusától már vendéget is fogadhat, amennyiben a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program keretben a már beadott 30 százalékos támogatási intenzitású uniós pályázatot pozitívan bírálják el.

 

MTI

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.