Sípályarendszer kiépítését tervezi a Hargitán a csíkcsicsói közbirtokosság

A rendszer magába foglalná a Hargitafürdőn jelenleg is működtetett sípályákat, amelyekhez újabb felvonókat, újabb pályákat kapcsolnának. Az a cél, hogy a sípályarendszeren belül bárhonnan bárhová el lehessen sítalpon jutni. Péter Lukács projektvezető a Székelyhon portálnak elmondta, a tervezési szakaszt lezárták, a térségi rendezési terv és az engedélyek kiváltása következik. Azt remélik azonban, hogy már az idén elkezdődhet a felvonók építése.
Elsősorban húzólifteket és libegőket terveznek, de egy zárt kabinos libegő is szerepel a tervekben. A pályarendszer közúton megközelíthető pontjainál 700 személygépkocsi befogadására alkalmas parkolókat kívánnak kialakítani. A tervekben 38 rögzített, és 25 mozgatható hóágyú is szerepel. Ezek vízellátását egy erre a célra kiépítendő vízvezetékrendszer biztosítaná a szintén erre a célra létrehozandó hatvanezer és ötezer köbméteres gyűjtőtavakból.
A közbirtokosság azt reméli, a több millió eurós beruházáshoz állami és önkormányzati forrásokat is tudnak szerezni, és magántőkét is tudnak mozgósítani. Gondot egyelőre az jelent, hogy húsz hektár területet az erdőalapból kellene kivonni. Ez a csíkcsicsói önkormányzat segítségével történhet meg.
A székely síparadicsom megálmodói elsősorban bulgáriai példákból szeretnének tanulni. Péter Lukács szerint a pályarendszer kiépítése nagy lendületet adhatna a térség turizmusának.

 

MTI

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.