Megújulnak a barlangok a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság területén

 


Mint azt Korbély Barnabás kiemelte: az állami természetvédelemnek eddig nem volt lehetősége ilyen nagyságrendű összeget a Káli-medence kőtengereinek tisztítására, barlangok természetvédelmi célú felújítására, és tájrendezésre fordítania. Kiemelte, hogy a projekt keretében a fokozottan védett Tapolcai-tavasbarlangban összesen 69 millió forintos beruházással egyebek mellett kicserélik a világítási rendszert is. Az új, korszerű LED-es lámpák kevesebbet fogyasztanak, és nem kedveznek az úgynevezett lámpaflóra megjelenésének – fűzte hozzá. A több mint három kilométer hosszú tapolcai barlangban – amelyből mindössze egy 300 méteres szakasz közelíthető meg a turisták számára – felszámolják az omlásveszélyes részeket, és az egyedülálló földtani örökséget megtisztítják a megnyitása óta eltelt száz évben beépített természetidegen anyagoktól. A munkálatokat a barlang vízének leeresztésével kezdték meg, jelenleg a régi hálózat eltávolítását végzik a turisták elől ezért bezárt tavasbarlangban.
A projektvezető megemlítette, hogy a Veszprém megyei város alatt eddig több mint kilenc kilométeres barlangrendszert tártak fel, és Tapolca “ementáli sajtra” épült – azaz a város földtani felépítésénél fogva számos, eddig nem feltárt barlanggal rendelkezik.
Szólt arról is, hogy megtisztítják a Káli-medence Európa szerte híres kőtengereit, amelyet évszázadokkal ezelőtt malomkőfaragásra halmoztak fel. A kővágóörsi kőtenger, a salföldi kőtenger, a gyulakeszi Papsapka-kövek mellett eltávolítják a tájidegen fás szárú növényzetet a szentbékkállai kőhát eredeti állapotban megmaradt sziklasorozatáról is. A tervezett beavatkozás magában foglalja az egykori bányagödrök feltöltését és a tájsebek felszámolását.
Korbély Barnabás elmondta, hogy az igazgatóság működési területén található 701 barlang közül néhányat élet-, és természetvédelmi okból lezárnak. Példaként a szakember a nagyvázsonyi Baglyas-víznyelőbarlangot, a bakonyszücsi Fukómacskás-víznyelőbarlangot említette, valamint bakonyjákói, balatonedericsi, dudari és szentgáli geológiai képződményeket sorolt. Közlése szerint a 24 helyszínen zajló beruházások 2013-ban fejeződnek be.

 

MTI

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.