Hegyalja Fesztivál: jön Everlast, az Exodus és a Skindred is

A New York-i születésű Everlasthoz, azaz Eric Schrody-hoz, a House of Pain egykori frontemberéhez olyan hatalmas hiphop slágerek fűződnek, mint a What It’s Like vagy a White Trash Beautiful. A zenész, aki tavaly ősszel jelentette meg hatodik szólóalbumát Songs of the Ungrateful Living címen, korábban együtt dolgozott Madonnával, a Kornnal, a Run DMC-vel, Snoop Doggal és a Cypress Hillel is, Santanával pedig 2000-ben Grammy-díjat ért közös daluk, a Put Your Lights On.
Rakamaz és Hegyalja határában idén júliusban már a 13. Hegyalja Fesztivált tartják meg. A rendezvény egyik igazi különlegességének ígérkezik az idén 32 éves amerikai thrash metál banda, az Exodus fellépése. A richmondi csapatban (Rob Dukes – ének, Gary Holt – gitár, Lee Altus – gitár, Jack Gibson – basszusgitár, Tom Hunting – dob) annak idején alapító tag volt Kirk Hammett, aki aztán a Metallica szólógitárosaként lett világhírű.
Szintén a Hegyaljára érkezik a newporti Skindred, amely eddig négy stúdióalbumot készített. Az alternatív metál, a reggae és a nu metál stílusban mozgó öttagú zenekar tavalyi anyagát, a Union Black című lemezt mutatja be a borsodi közönségnek.
Az elektronikus zenét a sötétebb oldaláról közelíti meg a holland Black Sun Empire, azaz a holland dj és producer Rene Verdult, valamint Milan és Micha Heyboeraki. A darkstep trió mellett látható és hallható lesz a Hegyalján a brightoni dj-kettős, Tom Beaufoy és Pat Pardy, azaz az Evil Nine, valamint a londoni Broken Note is, amelynek lassabb tempójú zenéje egészíti ki a fesztivál széles elektronikus zenei skáláját.
A szervezők már korábban bejelentették, hogy az idei Hegyalján fellép az Arch Enemy, a Biohazard, az Enter Shikari, az Engine Earz Experiment, a Pendulum, a Parov Stelar Band és a Danko Jones.

 

 

MTI


Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.