Autós demonstráció az 1-es terminálnál

A repülőtéri dolgozókat elkeseríti, hogy a Malév csődjét követően további színvonal-csökkenés tapasztalható a repülőtéren. Az elhibázott privatizációkkal indult folyamat mára odáig jutott, hogy Budapest lassan lekerül a világtérképről, miközben az utasokat mintha szándékosan kergetnék Bécsbe vagy Pozsonyba – elég a Ryanair gépektől a terminálig a betonon vezető, több száz méteres sétára utalni. Eközben egymást érik a botrányos ügyekről szóló hírek a repülőtéri cégeknél. Mindez az egész gazdaság számára óriási, évente több tízmilliárd forintos károkat jelent.

Az I. terminál bezárása egyrészt a Malév csődjéhez hasonló szimbolikus veszteség, de a felújítására költött milliárdokat is értelmetlenné teszi. A II. terminál várhatóan túlzsúfolttá válik, a helyhiány mellett a munkaerőhiány is ront helyzeten. Komoly torlódásokra, hosszabb sorokra lehet készülni.

A demonstráció szervezését – a dolgozók kezdeményezése nyomán – a LESZ vállalta fel. A 10 és 19 óra közötti idősávra szervezett demonstráció miatt kisebb forgalmi torlódás elképzelhető az érintett útszakaszon.

 

Egy remek búcsúvideó az 1-es termináltól:

 

 

AIRportal.hu

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.