A Budapest Airport 250 fős leépítést jelentett be

A közlemény szerint a Budapest Airport számára nem maradt más lehetőség a nemzeti légitársaság leállása után, mint hogy üzemeltetési és vállalati struktúráját a megváltozott helyzethez igazítsa. A budapesti repülőtér azonnal elveszített 1,5 millió átszálló Malév-utast abból a 3,2 millióból, ami a nemzeti légitársaság teljes tavalyi forgalma volt Budapesten. Egészen mostanáig mindössze nagyjából évi 1 millió utas elszállítására ajánlottak fel a légitársaságok kapacitást a korábbi fő Malév-útvonalakon, ezek jelentős része viszont a fapados szektorból érkezett.
A repülőtér számára a Malév-utasok elvesztésén felül további pénzügyi kiesést jelent a Malév által bérelt irodák, helyiségek, parkolók, valamint a budapesti javítóbázis kiesése.
A kialakult helyzetben a Budapest Airport számos takarékossági és költségcsökkentő lépésről döntött (például az ez évre tervezett több mint 60 millió euró összértékű beruházás és fejlesztés felfüggesztése), ezen felül mintegy 250 munkavállaló kényszerű elbocsátását tervezi.
A 20-25 százalékos létszámleépítésben érintett munkavállalóit a Budapest Airport a mihamarabbi elhelyezkedést segítő outplacement programmal támogatja – közölte a cég.

 

MTI

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.