Későbbi iskolakezdésben bíztak a balatoni büfések

39 fokos hőség ellenére nem zárták jól a szezont a Balatonnál – állítják a vendéglősök. Augusztus 20-a után ugyanis sokan már nem mennek a tóhoz, mert készülnek az iskolakezdésre. Többek szerint, ha néhány nappal később, szeptember 5-én kezdődne az iskola, akkor az államnak is több bevétele lehetett volna, a későn jött jó idő miatt.                                                

Húsz évvel ezelőtt is augusztus 20-a után már üresek voltak a strandok a Balatonnál, ma sincs ez másként, pedig most vannak az idei nyár legmelegebb napjai – hangzott el a Híradóban. 
Az egyik fonyódi büfés azt mondja, júliusban az eső miatt nem volt vendége, most jó az idő, még sincsenek hétköznap nyaralók. Zámbori Béla büfés azt hitten 2010-nél nem lesz rosszabb éve, de ez az ide nyár a 35 éves büfés múltjának a legrosszabb nyara.

A szeptember elsejei tanévkezdés sem kedvez a balatoni vendéglátósoknak, többek szerint két hetet nyert volna az idegenforgalom, ha a gyerekek 5-ikétől kezdték volna az iskolát. A Balaton partjáról elmaradó vendégek hiányát nem csak a helyi vállalkozók érzik meg. Az államnak is szüksége van a jó szezonra.

Kupecz Richárd a Westminster Financial Investments of London vezérigazgatója szerint, az államkasszából ilyenkor egyrészt az idegenfogalmi adó hiányzik, másrészt pedig az áfa-bevételek, ide tartozik az iparűzési adó és az egyéb rárakódó terhek, amik ezekből a bevételekből befolynának. A szakértő azt mondja: ennél lényegesen nagyobb probléma, hogy hiába vannak az emberek a munkahelyükön, a kánikula miatt messze nem dolgoznak olyan hatékonyan, mint máskor. Szerinte ez egy nagyobb multinacionális cég esetében akár jelentős bevételkiesést is eredményezhet.

 

(Forrás:Hirado.hu)

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.