A Ryanair 13 budapesti járatot töröl a következő két hétben

A Ryanair a döntést azzal indokolta, hogy a repülőtér nem adott engedélyt csütörtökön a Manchesterbe, pénteken pedig Baden Badenbe irányuló gépének a felszállásra.
A cég közleménye szerint a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság ragaszkodik ahhoz, hogy a pilóták és az utaskísérők elhagyják a Budapestre megérkező repülőgépet okmányellenőrzésre. Ezt annak ellenére megköveteli a hatóság, hogy csupán 25 perc van a visszaindulásra. A Ryanair szerint nincs ehhez hasonló gyakorlat az Európai Uniónak a légitársaság által használt másik 170 repülőtere egyikén sem.
A közlemény megfogalmazása szerint “idióta és egyéni” eljárás miatt számos késés történt, kényelmetlenséget okozott a légitársaság utasainak Budapesten és másutt.
A Ryanair levélben fordult a Budapest Airporthoz, amelyben megírta, hogy nincs jogi alapja a magyar hatóság által megkövetelt eljárásnak. A Ryanair értesítette a Budapest Airportot arról, hogy a 25 perces fordulóval induló írországi és nagy-britanniai járatain a budapesti személyzet március 1-jétől nem veti alá magát az eljárásnak. Ezután – áll a közleményben – a Budapest Airport március 1-jén a manchesteri, március 2-án a baden-badeni járatnak nem adott felszállási engedélyt, a járatokat törölni kellett.
A Ryanair közölte: az önkényes határátlépési eljárásnak a következtében a 13 járat 4000 utasának utazási terve és borul fel
a következő két hetes időszakban. Az átfoglalások lehetősége tekintetében kapcsolatba fognak lépni velük – jelezte a cég.
A Budapest Airport (BA) a honlapján közzétett közleményében úgy fogalmaz: sajnálattal vette tudomásul, hogy egy repülőtéri működési kérdésben vita alakult ki a légitársaság és a határőrizetért felelős Repülőtéri Rendőrség között.
A közlemény szerint a Budapest Airport folytatja erőfeszítéseit, hogy ezt a vitát a két érintett fél minél rövidebb idő alatt sikeresen meg tudja oldani. Az ügyben érintett utasoknak kérdéseikkel közvetlenül a Ryanairhez kell fordulniuk – tette hozzá a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetésért felelős társaság.

 

MTI

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.