Reptér – Az 1-es terminált várhatóan 4-5 évig nem használják

Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója az MTI kérdésére hétfőn elmondta, hogy az 1-es ideiglenes bezárásával a 2-es terminál utasforgalma minden bizonnyal meg is haladhatja a tavalyit ezen a terminálon. 2011-ben 6,6 millió utas vette igénybe a repülőtér 2. termináljának szolgáltatásait, az 1-es terminál pedig 2,3 millió utast szolgált ki. A Budapestre járatot közlekedtető légitársaságok ugyan növelik kapacitásaikat, több új járatot is indítottak, ez azonban a Malév utasforgalmának csak mintegy 80 százalékát fedi majd le.
Hardy Mihály hangsúlyozta, hogy a költözés konkrét ütemtervét még nem dolgozták ki minden részletében, a cél azonban az, hogy a jelenleg még az 1-esről üzemelő légitársaságok, és a kereskedelmi egységek is minél gyorsabban átkerüljenek a 2-es terminálra.
Az 1-es terminál átmeneti bezárása évekig is eltarthat, az újranyitásról kizárólag az utasforgalom növekedésének függvényében születik döntés. A Budapest Airport kommunikációs igazgatója valószínűnek nevezte, hogy javarészt csak a repteret üzemeltető vállalat irodái maradnak a terminálépület két szárnyában.
Az 1-es terminál kereskedelmi bérlői közül számos cégnek vannak egységei a 2-es terminálon is, esetükben valamivel egyszerűbb lesz a költözés lebonyolítása, míg lesznek olyan cégek is az 1-es terminálon, amelyek kénytelenek lesznek egységeiket bezárni – tette hozzá.
Emlékeztetett rá, hogy a Budapest Airport az elmúlt években 261 millió eurót költött a repülőtér fejlesztésére, ezen belül csak a SkyCourt, a 2-es terminál fejlesztése elérte a 100 millió eurót, 30 milliárd forintot.
A Budapest Airport múlt héten szerdán jelentette be, hogy ideiglenesen bezárja az 1-es terminált, és elhalasztja a Cargo City elnevezésű légiáru-kicserélő központ megépítését is. A döntést azt követően hozta meg a cég, hogy a Malév február 3-i leállása miatt
felülvizsgálták és módosították a 2012. évi üzleti tervet. A cargo
beruházás várhatóan két év múlva indulhat meg.

 

 

MTI

 


Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.