Május végéig 32 milliárd forintot töltöttek fel SZÉP-kártyára a munkavállalók

Nemes Andrea elmondta: május végéig 633 ezren igényelték a kártyát, és a tárca várakozásai szerint az év végére elérhető a 800 ezer és 1 millió közötti kártyabirtokos.
A munkáltatók április végéig 28 milliárd, május végére pedig 32 milliárd forintot töltöttek fel a kártyákra. Ezzel az idénre várt 30 milliárdot már túllépték, az NGM most azzal számol, hogy az év végére a feltöltés eléri a 40-45 milliárd forintot.
A főosztályvezető kiemelte, hogy ebben az évben a kártyára kedvezményes adózás mellett utalható éves keretösszeg 450 ezer forint a tavalyi 300 ezer helyett.
A pénzből április végéig 2,6 milliárd, május végéig pedig már 5,2 milliárd forintot költöttek el turisztikai szolgáltatásokra. Ebből 3,7 milliárdot vendéglátásra, 1,1 milliárdot szálláshelyekre és 400 millió forintot a szabadidő alszámla keretére. A főosztályvezető emlékeztetett arra, hogy szálláshelyekre a vendéglátás alszámlából is lehet költeni.
Az adatok szerint május végéig 16 ezer munkáltató adta dolgozóinak ezt a juttatást, az elfogadóhelyek száma húszezer körül volt.
A nemzeti védjegyrendszer turizmusban történő bevezetése kapcsán Nemes Andrea elmondta: a szálláshelyek önminősítésén alapuló korábbi minősítések nem voltak megbízhatóak. A vonatkozó jogszabály 2012. június 30-ig ad lehetőséget a korábban megszerzett besorolási kategóriák használatára.
A szállodákra vonatkozó védjegyrendszert ismertetve Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének főtitkára elmondta: a Hotelstars Union által kidolgozott követelményrendszer alapján eddig 11 ország 18 ezer szállodája minősíttette magát, de folyamatban van újabb országok csatlakozása. A minősítési rendszer 270 feltétel teljesítésén alapul, tehát megbízható minőséget garantál a vendégeknek.
Magyarországon a több mint 800 szálloda közül eddig 225 szerzett minősítést, amelyek a hazai szállodai kapacitás csaknem 40 százalékát adják. A nemzeti védjegy megszerzése nem kötelező, de ha egy szálláshely minősítést használ, csak a Hotelstarst alkalmazhatja.

 

MTI

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.