Egy hét a Ruhr vidéken
A Ruhr vidékre földrajzi tanulmányaimból úgy emlékszem, mint Európa egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb iparvidékére. Képzeletemben füstös szmogos városok, égboltjukon gyárkéményektől feketedő szürke fellegekkel.
Nos, ehhez képest a mai Ruhr vidék egészen más képet mutat.
Egy hetet töltöttünk el itt áprilisban, Krefeldben lakó barátainkkal. Így nyugodtam mondhatom csupa olyan helyen voltunk, amit érdemes volt megnézni, volt lehetőségünk betekinteni az igazi német hétköznapokba, persze amennyire a szűkre szabott idő engedte.
Az utazás megtervezésekor első fontos szempont volt, hogy mindannyian azt kapjunk a nyaralástól amit várunk. Így szépen összeállt a lista:
– sörözés egy német hangulatos sörözőben
– kultúrprogram múzeummal, könyvtárral
– séta a német hétköznapok megismerésére, turistalátványosságok nélkül
– valami technikai dolog a fiúknak
– és ha lehet egy kis Hollandia… ha már csak 20 km-re van innen
Mivel az út célállomásunkig, Krefeldig elég hosszú, (1800 km) mindenképpen érdemesnek tartottuk kettéosztani. Regensburg mellett egy kis bajor falucskában aludtunk. Reggel 8 órakor indultunk itthonról, kényelmesen értünk 3 órára az interneten lefoglalt motelbe. Egy kései ebéd után egyáltalán nem voltunk fáradtak egy sétára, így szívhattunk egy kis bajor levegőt. Ami a legjobban megfogott bennünket, az az emberek barátságos viselkedése volt. Ismeretlen emberekként sétálgattunk, és mégis mindenki, gyerek és idős egyaránt mosolyogva köszöntött minket. Vasárnap lévén, ezen a szép tavaszi napon mindenki kint üldögélt a kertben, beszélgetés, nevetés zaja hallatszott minden portáról. Minden házkörnyéke rendben volt, tisztaságról és rendszeretetről árulkodott minden. Pedig szinte minden második háznál voltak állatok, és persze még az istállók teteje is napelemes cellákkal volt befedve, csak úgy, mint a háztetők nagy része. Az ember, ha utazik, hajlamos a nagy, népszerű híres dolgokra koncentrálni. Ám én azt javaslom mindenkinek, ne sajnáljon egy kis időt a pici, eldugott, név nélküli helyekre sem, mert sok esetben itt találjuk meg azt a hangulatot, szellemiséget, mely azt az országot, vagy területet jellemzi. A turizmus megváltoztat, átalakít mindent. Azt adnak, amit én látni szeretnék. A hagyományok divatos felelevenítése pedig nem azonos az eredeti hagyományokkal…
Tehát…
Másnap reggel kipihenten indultunk tovább, újra csak 8 órás indulással. Az utak jól kitáblázottak, GPS nélkül, egy friss térkép segítségével is könnyen célba találhatunk. Az útvonaltervező programok segítségével pedig még a nagyvárosokon belül is egyértelmű volt az eligazodás. Zárójelben jegyzem meg a GPS például rossz helyen mutatta a szállodánkat, így az otthon kinyomtatott útvonaltervező segítségével találtuk azt meg.
Szállodánkat bátran merem ajánlani bárkinek! A tulajdonosnő angolul beszél, igazán kedves udvarias hölgy volt, bármit kértünk, teljesítette. A szobák illetve az apartmanok tiszták és jól felszereltek, a reggeli bőséges és változatos volt. Mi tökéletesen meg voltunk vele elégedve.
Megérkezésünk napján, a kipakolás után természetesen egy kellemes séta, egy jó búza sör várt ránk. Hangulatos sörözőből rengeteg van, lépten, nyomon, minden 5. házban találtunk egyet-egyet. Azt hiszem, a sörözés a hagyományos német élet része kell legyen, mert akárhova mentünk, mindegyik vendéglátóipari helyiség tele volt, de spicces emberrel egyszer sem találkoztunk.
Az estét a barátainknál elköltött finom vacsorával zártuk, természetesen májgombóclevessel, zsemlegombócos disznócsülökkel, káposztával.
Másnap egész napunkat Krefeldben töltöttük. A 350 ezres lélekszámú ipari város Dusseldorf mellett, hangulatos belvárossal, sétákra hívogató kertvárossal, piaccal, múzeummal, szép templomokkal. Mi mindenből kipróbáltunk egyet – egyet. Ebédelni egy „gyorsétterembe mentünk, a német kolbászok tömege mellett ajánlom kipróbálni a nagy létszámú török közösség miatt jelen lévő kebabosok talponállóját is. Mindenképpen ki kell próbálni a dőnert. A csirkés is nagyon finom de a bárányos valami mennyei .
Az akklimatizálódás után kedden Bochumba mentünk. Itt nyitott meg a Ruhr vidék első bányája, amely megalapozta az ipar letelepedését, és itt is zárt be az utolsó…
Az ipar megszűnésével igyekeznek más funkciót találni a céltalanná vált épületeknek, területeknek. A bochumi bányából alakították ki a világ legnevesebb és leggazdagabb bánya múzeumát. A termek bejárása után csoportos túrák indulnak le a mélybe, hogy egy –egy bányász segítségével megismerhessük a föld alatti világot, illetve számos esetben saját érzékeinkkel tapasztalhassuk meg a szűk helyek érzetét, a légkalapács mindent elnyomó zaját, a csörlők , sínek világát. Persze semmi ez ahhoz, amit a valódi munka során voltak kénytelenek elviselni az itt dolgozók, de mégis többet ért bármilyen interaktív bemutatónál.
Egy egész napot el lehetne tölteni a kiállított hatalmas valódi gépek fúrók és egyéb speciális szerszámok között, végigvezetnek minket a bányászlámpa fejlődésén, bepillanthatunk a bánya katasztrófák és mentések történetébe, bevezetnek minket az ásványok, kőzetek világába.
A mélyből azután a magasba mehetünk, és megnézhetjük a város panorámáját, a 63 m magas aknatoronyból, mely a város egyik jelképévé is vált. Aki Bochumban jár, feltétlenül menjen el ide.
Egy kellemes késői ebéd után következett az esti meglepetés program. Ez a másik kihagyhatatlan dolog Bochumban. A Starlight Express előadása az Arenában. Ezt a Webber musical a West-end és a Broadway után 1988 óta fut Bochumban, folyamatos teltházzal. A kimondottan csak erre az előadásra épült stadionban 2010 márciusában vette meg a 13 milliomodik néző a jegyét.
A musical sajátossága, hogy a történetet a szereplők görkorcsolyán játsszák el, hiszen a szereplők, vonatok, akik a nézők között kiépített pályákon szó szerint száguldoznak. Nem írok többet itt róla, nem lehet kihagyni!
A következő nap Duisburgba mentünk. Mivel hajókázni szerettünk volna, parkolni a hajókíkötő mellett épült parkolóházban volt a legkényelmesebb. A hajó indulásáig volt egy kis időnk sétálni. Szerencsések voltunka az idővel, mert melegen sütött a nap, így a hajó nyitott fedélzetén, hűtött sört kortyolgatva tudtunk hajókázni. Duisburg a világ egyik legnagyobb folyami kikötője. A Ruhr folyót és a csatornákat végigjárva olyan dolgokat láthattunk, amiket itthon biztosan nem. Hatalmas méretekben zajlik itt az árú szállítás.
Ebéd után a Hajómúzeumba mentünk. Elég messze van a kikötőtől, mindenképpen autóval kell menni, de az út ki van táblázva könnyen odataláltunk. Érdemes felkeresni, mert nagyon színesen érdekesen dolgozza fel a hajózás talán minden területét. Bemutatja a hajózás történetét a régi ladikoktól a mai szupercsónakok hatalmas makettjéig, a szállítás történetét a pincében kialakított hajófenéken, megismerhetjük a hajóépítés állomásait, szintén ember nagyságú modelleken. A múzeum középpontjában két igazi hajó van beépítve, több szintre. Az egyiknél még a víz alá is mehetünk, s megnézhetjük, mi van a kikötő vizében a tengerfenéken. Felnőtt és gyermek egyaránt megtalálja a számára érdekes dolgot.
A város szülötte Gerhard Mercator térképész, aki az atlaszokban ma is használatos földgömbre leképezett térképet kitalálta. Az ő tiszteletére állított emlékmű áll a városháza előtti téren, mely szintén nagyon hangulatos, így javaslom egy szép belvárosi sétával zárni Duisburgot.
A Ruhr vidék hatalmas városai szinte összeolvadtak, alig lehet észrevenni, hogy mikor érünk át egyikből a másikba. Ipari funkcióját elveszítve, a kultúra az oktatás és a turisztikai beruházások fele nyit a térség. Számunkra biztosan meglepetés volt. A valaha környezetszennyezéséről elhíresült vidék ma egyre zöldebb, és úgy néz ki megtalálja helyét a világban.
Végül, hogy mindenkinek teljesüljön minden vágya és álma, egy napot Hollandiában töltöttünk. A határtól néhány kilométerre, az első település Venlo. Ahogy átértünk a nem létező határon, az üvegházak sora azonnal tudatta velünk, hogy Hollandiában vagyunk. A város egyszerűen gyönyörú!
Sajátos stílusú rusztikus téglaépületek, hangulatos kávézók sörözők hívogató teraszai.
Érdemes végigsétálni a piacon, mi itt természetesen tulipánhagymát és Matthias módra elkészített halat vettünk. A sajtok és a tengeri herkentyűk ezer fajtája közül választhatunk itt. Sétahajózhatunk, nézelődhetünk, vásárolhatunk, szívhatunk egy kis holland levegőt….
Az utolsó nap a pihenésé volt, egészen addig, amíg véletlenül rá nem akadtunk egy bolhapiacra… Mondanom sem kell, vásárlásunknak csak az autó csomagtartójának nagysága szabott határt. Aki szereti a német söröskorsókat, porcelánokat, képeket, terítőket…annak nem szabad ezt kihagyni. Itt még egy magyar pedagógusfizetésből is tudtunk vásárolgatni.
Az ajándékvásárlásnál a legkézenfekvőbb volt a csatos üvegekbe palackozott búzasör, hozzá a szebbnél szebb söröskorsókkal, a „hacke péter” fűszerkeverék, hogy itthon is tudjunk egy kis nosztalgikus német hangulatot varázsolni majd a barátoknak. Hollandiából érdemes különleges üvegben eltett halpástétomokat, és gyönyörű kézzel festett bögréket hozni.
Ez a hét csak egy kis ízelítőt adott Németországnak ebből a pici szegmenséből. Egy véleményen voltunk hazaérkezés után, hogy még egyszer el kell ide menni, hiszen olyan sok mindent kihagytunk… Legközelebbre hagytuk például a kölni dómot, a sörfőzés metropoliszát, Dortmundot, Düsseldorfot, Münstert és még sorolhatnám tovább.
Aki erre a vidékre megy biztosan élményekkel, emlékekkel telve tér majd haza.
Jó kirándulást!
Nagy Rita
