Átadták Kína leggazdagabb falujának felhőkarcolóját

A 3 milliárd jüan (102 milliárd forint) beruházási értékű, 74 emeletes építmény a helyiek állítása szerint a világ 15. ilyen jellegű felhőkarcolója elsősorban turisztikai célokat szolgál majd. Szállodájában 826 szoba kapott helyet, az épület alkalmas 5000 ember egyidejű étkeztetésére. Itt található Dél-Kína legnagyobb bankett-terme, amelyben 1500-an tudnak asztalhoz ülni.
Az idén ötvenéves, mintegy kétezer lelkes szocialista mintafalut a bivaly évében alapították. A születésnapra átadott toronyszálloda emeletein több bivalyszobor is díszlik, köztük egy aranyból készült, amely egy tonnás tömegével 300 millió jüanba (10,2 milliárd forint) került.

MTI Foto:Trebitsch Péter

A falut a ma is aktív és rendkívül energikus 84 éves alapító párttitkár Vu Zsen-pao (Wu Renbao) indította el a gazdagodás útján. A torony ötletét a dubaji Burdzs Kalifa szolgáltatta számára. “A helyi körülményeket figyelembe véve úgy döntöttünk, hogy a magassága 328 méter lesz” – nyilatkozta. “Hogy miért annyi? Mert pont ekkora Peking legmagasabb épülete” – tette hozzá.
A szövetkezeti rendszerben működtetett falu, amely törzslakosainak 400 négyzetméteres villákat építtetett, nemrégiben helikoptereket vásárolt, hogy a helyiek és a látogatók madártávlatból élvezhessék a kilátást. Hírek szerint egy ötszáz személyes luxusjacht vásárlásán is törik a fejüket.
A falu, amely láthatóan már szinte nem tud mit kezdeni a pénzével, kritika célpontjává is vált extravagáns luxusberuházásai miatt. Az interneten megjelent sommás vélemények egyike szerint például a Huahszi-jelenség Kína tükre: miután meggazdagodott, arra vágyik, hogy gazdagságát másnak is megmutassa. “Talán itt az ideje lelassítani, a föld elveszített ízét visszanyerni” – áll az internetes blogbejegyzésben. Mások “belügynek” és marketingfogásnak tekintik a fejleményeket.
Az reform és nyitás időszakának szelét időben megérző vezetők által irányított falut manapság állítólag milliók keresik fel, hogy megnézzék a “mintát”, és tanuljanak belőle. Vu Zsen-pao, aki könyvet és falutörténeti operát is írt, akinek képei ott díszelegnek mindenütt, s akit egyik fia követett a párttitkári székben, nem mond konkrét receptet. “A nagy vezetőket mindig meghallgatjuk, majd követjük a magunk választotta utat” – foglalta össze a “titkot” egyszer.

 

MTI

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.