Tisza-tó az iskolákban

A pedagógusok megismerkedhettek az olyan emblematikus programlehetőségekkel, mint például a Tiszavirág Ártéri Sétaút: Az év ökoturisztikai létesítménye, a Tisza-tavi Vízi Sétány: az ország leglátogatottabb tanösvénye, a Robin Kaland Sziget: a legek kihívása, a Tisza-tavi Ökocentrum látogatóközpont és élménypark, mely a 2012-2017 fenntartási időszakban évi 58 ezer diákot vonzó attrakció.
Ezek a programhelyszínek az élményszerzést és a környezet megismerését egyszerre kínálják, s a Tisza-tó egyedi vonzerejének tekinthetők.
Az akció példaértékű összefogásban valósult meg, hiszen a tanösvények és a kalandpark látogatását, a kishajós kirándulást, a vendéglátást, a kerékpáros túravezetést, valamint a résztvevők között kisorsolt és programokkal színesített hosszúhétvégét, mind felajánlás keretében biztosították a Tisza-tavi szolgáltatók.
A pedagógusok körében végzett korábbi kérdőíves kutatások (TTÖC 2011) egyértelműen alátámasztják, hogy a döntéshozó tanárok nyitottak a Tisza-tavi kirándulások és táborok szervezésére, a kínálat vonzó, az ár-érték arány megfelelő. A pedagógusok a tanulmányút alatt is megerősítették, hogy a régió ideális adottságokkal rendelkezik az ifjúsági turizmusban résztvevők fogadására és az igényeiknek megfelelő programok biztosítására.
A tanulmányút óta rendkívül sok hasznos visszajelzést és újabb bemutatkozási lehetőségeket kaptak a szervezők. Mindezek alapján elmondható, hogy a tanulmányút elérte célját, sikerült az iskolák érdeklődését felébreszteni a régió iránt.
Az akció 2012 tavaszán folytatódik, addig is várják az érdeklődő pedagógusok jelentkezését a szervezők az rmitiszato@itthon.hu címen.
A tanulmányút szervezésében az alábbi Tisza-tavi szolgáltatók vettek részt:
Robin Kalandsziget Tiszafüred
Tiszavirág Ártéri Sétaút Tiszafüred-Örvény
Tisza-tavi Vízi Sétány és Tanösvény Poroszló
Pintér Tanya Panzió Erdőtelek
Eurostrand Kemping és Ifjúsági Tábor Sarud
Fűzfa Pihenőpark és Kikötő Poroszló
Szőlőszem Szórakoztató és Egészségfarm Tiszaszőlős
Nádas Panzió és Pihenőpark Tiszafüred
Megbékélés Háza Református Konferencia Központ Berekfürdő

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.