Nem drágulnak a horgászengedélyek a Balatonon

 


Kifejtette, hogy a haltelepítés, halőrzés növekvő költségei ellenére az ad lehetőséget a társaságnak az idei árak megtartására, hogy a korábbiaknál többen horgásztak a Balatonon, ezért várhatóan nő a társaság horgászjegy-értékesítésből származó bevétele.
A gyerekek számára vásárolható horgászjegyeket az árusok és a szülők is drágának találták, ezért az eddigi, 16 éves korig igénybe vehető horgászengedély helyett a jövő évben bevezetik a gyerekjegyet, amelyet 14 éves korig lehet kiváltani, egy évre 1500 forintért. A másik, fiataloknak kínált új jegytípus az ifjúsági jegy lesz, ezt a 14-18 éves korosztály veheti meg; az éves általános balatoni engedély 22 ezer, a partközeli balatoni jegy 10 ezer forintba kerül.
Az általános felnőtt területi engedély ára, amellyel a Balaton egész területén, a Kis-Balatonon és a Nyugati-övcsatornán is lehet horgászni, továbbra is 60 ezer forint lesz. A partközeli balatoni engedélyhez jövőre is 26 ezer forintért juthatnak hozzá a 18 és 65 év közöttiek. Szintén változatlan áron kínálja a nonprofit társaság a napi, a háromnapos és a tíznapos jegyeit, legfeljebb a kerekítések miatt fordulhat elő néhány jegytípusnál néhány száz forintos eltérés a korábbi árakhoz képest.

 

MTI

 

 

 

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.