London 2012 – Futnak a szállodák a pénzük után

Nincsenek jobb helyzetben a londoni múzeumok és színházak sem, amelyek látogatottsága szintén meredeken zuhant, mivel az árak és a várt túlzsúfoltság miatt sokan messze elkerülik a londoni belvárost, amely éppen ezért ezekben a napokban szinte “szellemváros” benyomását kelti.
A lastminute.com brit túraszervező portál szerdai összesítése szerint sok londoni szállodában immár olcsóbban lehet szobát bérelni, mint a tavaly nyári főszezonban. A portál kimutatta, hogy Londonban jelenleg átlagosan 113 fontba (41 ezer forintba) kerül egy szállodai éjszaka előfoglalás nélkül – vagyis akár másnapra szóló foglalás esetén is -, jóllehet tavaly ilyenkor az így lefoglalt londoni férőhelyek éjszakánkénti átlagára 133 font volt.
Korábban a londoni szállodák még busás bevételt reméltek az olimpiából, és London belvárosában egyes négycsillagos hotelek akár 415 fontot (150 ezer forintot) is elkértek az olimpia idejére éjszakánként egy-egy szobáért, ami ebben a kategóriában a szokásos nyári szobaárnak csaknem a négyszerese.
A JacTravel nevű nagybani brit szállásértékesítő csoport mindazonáltal már júniusban jelezte, hogy júliusra 35 százalékkal, augusztusra csaknem 30 százalékkal csökkentek az általa nyilvántartott londoni szállodai szobafoglalások a tavalyi azonos időszakokkal összehasonlítva, jórészt éppen a csillagászati szállodaárak miatt.
London “kiürülését” a West End híres színházi és bevásárlónegyede is súlyosan megszenvedi. A városrész egyes üzletei az étékesítés 70 százalékos visszaeséséről számoltak be. A Nimax Theatres nevű színház- és moziüzemeltető társaság vezérigazgatója, Nica Burns a szerdai The Daily Telegraphnak elmondta, hogy a cég jegyeladásai 30 százalékkal csökkentek a tavalyi azonos időszakhoz mérve.
A British Museum szóvivőjének becslése szerint a világ egyik leghíresebb múzeumát az ilyenkor szokásosnál 25-30 százalékkal kevesebben keresik fel.
Steve McNamara, a londoni taxisofőrök szövetségének főtitkára közölte: a taxisok forgalma napszaktól függően 20-40 százalékkal alacsonyabb az átlagosnál.
McNamara szerint a taxisok utasainak 90 százaléka általában londoni, “a londoniak azonban elmenekültek a városból, turisták pedig nem érkeztek a helyükbe”.

 

MTI

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.