Kerékpárral a Velencei-tó körül

Most egy kis ízelítőt szeretnénk mutatni a Velencei-tavi kerékpár kultúrából. Tavaly nyárig a tavat körbe kerekezőknek meg kellett küzdeniük a főutakon való biciklizéssel. Ami leginkább az északi részen a kisgyermekes családok számára veszélyesebb volt a nagyobb gépjármű forgalom miatt. De 2011 júliusában végre átadásra került Pákozdon, az eddig hiányzó 15 km-es szakasz. Így most már összefüggővé vált, a Velencei-tavat megkerülő kerékpárút, amely 50 km-es szakaszával immáron biztonságosan körbekerekezhetővé tette a tavat. Értelemszerűen ez egy igen hosszú táv, viszont aki hajlandó egy napot rászánni e túraútvonalra, nagyon sok szép helyre eljuthat. Ha mégis valaki úgy gondolná, hogy az 50 km-es túra túlságosan hosszú, választhat rövidebbet is, amely nagyjából 30 km-es szakasznak felel meg a főúton végighaladva Velencén, Sukorón és Pákozdon keresztül. Itt az északi részen, nagyjából Sukoró és Pákozd közt dimbes-dombos, de annyira nem megterhelő az út. A táblák mindig mutatják, mit merre találunk. A déli részen Agárd és Gárdony közt egyenes útviszonyok mellett tudunk haladni egészen Velencéig. A pihenésre is lehet időt szakítani az út mentén különböző falatozók és cukrászdákban, ahol egy frissítő mellett lazíthatunk egy kicsit. Lehetőség van kisebb kitérővel (nagyjából 3 km) Velencéről átkerekezni Nadap településre, ahol érdemes megkeresni a híres Szintézisi Ősjegyet, mely valójában Magyarország térképészeti Szintézisi Főalappontja (Nadapi Ősjegy).

De rengeteg történelmi látnivalót rejteget a természet, amik biciklivel vagy gyalogosan könnyedén megközelíthetők. Várrom, mint a bronzkori földvár maradványa a Pákozdvári-barlangban mely egy mesterséges eredetű barlang, vagy Vereb és Lovasberény közt egy honfoglalás kori sír ahol egy vitéz saját lovával lett eltemetve. Egy dolgot viszont nem szabad figyelmen kívül hagynunk a túrázások alakmával, ha főúton közlekedünk, a láthatósági mellényt mindig használjuk. Nem csak mások, de saját biztonságunk érdekében is!

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.