Karneváli hangulatban mutatkozott be Magyarország Sao Paulóban

A február 16-án megrendezett koktélfogadást Magyarország nagykövete, Dr. Szíjjártó Csaba és a Magyar Turizmus Zrt. brazil piacért felelős képviselője, Bacsa Krisztina nyitotta meg, a díszvendég pedig maga Roberto Justus volt. Az eseményen diplomáciai és szakmai szinten is rendkívül fontos vendégek képviseltették magukat. A számos jelentős tour operátor és újságíró mellett az estét megtisztelte jelenlétével többek között a decembertől hivatalba lépett Sao Paulói konzulasszony, Dobos Eszter, továbbá Pavel Prochazka, a Cseh Köztársaság főkonzulja; Jacek Such, Lengyelország főkonzulja, valamint a Brazil-Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke, Roberto Rohonczy és a brazil túraszervezők szakmai szövetségének (BRAZTOA) elnöke, Marco Ferraz is.
Az ünnepségre Justus úr meglepetésként édesapját is elhozta, aki 92 eves korára való tekintettel már nem mozdul ki otthonról, a rendezvényen mégis meghatódva fogadta a gratulációkat és a magyar közösség szeretetét.
Az est színvonalának emeléséhez a helyi magyar közösség rendkívül lelkes segítséggel járult hozzá. A díszlet nagy részét a Magyar Ház bocsátotta a szervezők rendelkezésére, Magyarország tiszteletbeli konzulja, Sotkovszky Tibor pedig a magyar bort biztosította, amellyel a résztvevők a brazil-magyar kapcsolatok továbbépítéséért is koccintottak.
A rendezvényt a helyi magyar Pántlika táncegyesület néptánc és csárdás „ízelítője” is színesítette, az estet pedig a Rosas de Ouro szambaiskola vérpezsdítő bemutatója zárta. A közönség bevonásával többször elhangzott a “tánchimnusz”, melyet a résztvevők közösen énekeltek. Az est folytatásaként a magyar delegáció a karneválon is részt vett.

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.