Javult a szállodák kihasználtsága júliusban, az átlagárak csökkentek

Az MSZÉSZ közleménye szerint az árcsökkenésben szerepe van annak, hogy 2011 júliusában a forint 4,8 százalékkal erősebb volt, mint egy évvel korábban, ami negatívan hatott a júliusi bevételekre.
A közlemény szerint 2011 júliusában az első félévhez képest – amikor a vendégéjszakák száma 8,2 százalékkal nőtt – megtorpant a növekedés, az összes szállodákban eltöltött vendégéjszaka csak 1 százalékkal nőtt. Ezen belül a belföldi vendégéjszakák száma 1,3 százalékkal csökkent.
A belföldi vendégéjszakák számának júliusi megtorpanásában szerepe volt a rendkívül kedvezőtlen időjárásnak. Az idén júliusban a csapadékos napok száma például a Balatonon 15 volt, a múlt év júliusi 9-cel szemben.
Emellett folytatódott az üdülési csekk értékesítésének csökkenése, 2011 január-júliusa között 26,7 milliárd forint értékben adtak el üdülési csekket, ami 22,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, s ebből 6,8 milliárd forint értékben váltottak be a szállodákban, ami 15 százalékos csökkenés. Az üdülési csekket kiváltó SZÉP-kártya bevezetése még a kezdeteknél tart – jegyzik meg.
Mint írják, az idén júliusban az STR riportban szereplő 41 város között Budapest szállodáinak teljesítménye szobafoglaltságban és nettó átlag szobaárban a 40., az egy kiadható szobára jutó nettó bevétel (revpar) alapján a 41., vagyis az utolsó helyre volt elég.
A közép-kelet-európai régióban vizsgált öt országot, Ausztriát, Csehországot, Lengyelországot, Magyarországot és Szlovákiát összehasonlítva január-július között a Magyarországon elért 35,1 eurós revpar 11,6 százalékkal jobb, mint a tavalyi, de ezzel is csupán a 4. helyen áll.
A közlemény szerint január-július között az európai régiók között Kelet-Európában érték el a legjelentősebb növekedést, ahol a revpar mutató 11,3 százalékkal javult 2010-hez képest. Ennek ellenére a régió szállodáinak teljesítménye lényegesen elmarad Európa más régiói szállodáinak teljesítménye mögött.
Megjegyzik: a gazdasági válságból való kilábalás lassúságát mutatja, hogy a hazai szállodák által az első hét hónapban országos szinten elért 65,2 milliárd forint szobaárbevétel mintegy 2 milliárd forinttal, 3,1 százalékkal alacsonyabb a 2008 évinél.
Magyarország beutazó turizmusában a tíz legfontosabb piac közül kilencről növekedés történt. Németország esetében stagnálás mutatkozott. Kiemelkedően emelkedett a szállodai vendégéjszakák száma az orosz, lengyel, cseh relációból – teszik hozzá.
A kereskedelmi szálláshelyeken megjelenő vendégéjszakák száma január-júliusban Észak-Magyarországon 7 százalékkal, Dél-Alföldön 5,1 százalékkal, a Közép-Dunántúlon 4,8 százalékkal, Nyugat-Dunántúlon 2,2 százalékkal nőtt. Ugyanakkor Dél-Dunántúlon 23,6 százalékkal, a Balatonon 6 százalékkal, Észak-Alföldön 5,9 százalékkal, a Tisza-tónál 0,9 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma.

 

MTI

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.