Feltárták Magyarország leghosszabb barlangrendszerét

Leél-Őssy Szabolcs, a szervezet elnöke egy szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy a felszínen semmi sem utal a mélyben húzódó rendszerek létére. A területen karsztosodásra és barlangképződésre alkalmas mészkő található, illetve a tektonikai adottságok is megfelelőek a barlangrendszerek kialakulásához.
A barlangok közötti összeköttetéseket a járatok végpontjaiban összegyűlt törmelék eltávolításával nyitják meg a barlangászok, tehát nem mesterséges feltárásokat végeznek, hanem már meglévő, de eltömődött járatokat tisztítanak meg. Munkájukat tektonikai mérések és huzatvizsgálatok előzik meg. Egy-egy ilyen járatfeltárás hosszú hónapokig is eltart, mivel a barlangászok elsősorban szabadidejükben, saját pénzből végzik a munkát – fejtette ki Leél-Őssy.
A most már 28,6 kilométer hosszú rendszer összekötésében a Bekey Imre Gábor Csoport, a Barit Barlangkutató Csoport és a Szabó József Barlangkutató Csoport vett részt, de a ma megismert barlang feltárása 31 év és mintegy 250 ember munkájának köszönhető – hívták fel a figyelmet.
A Pál-völgyi barlang első szakasza még 1904-ben, kőbányászat közben nyílt meg, hamarosan aztán a Bugyura-, a Hideg-lyuk- és a Kis-Hideg-lyuk-barlang is bejárhatóvá vált. A múlt század harmincas éveiben megkezdődött a Mátyás-hegyi kőfejtő üregeinek feltárása, aminek eredményeképpen a Mátyás-hegyi barlang hossza az ezredfordulóra már meghaladta az 5,1 kilométert.
A Pál-völgyi és a Mátyás-hegyi barlang között 2001 végén találták meg az összeköttetést. Hamarosan sikerült az áttörés a Harcsaszájú-barlangban és a szomszédos Hideg-lyukban is, 2010 tavaszán pedig felfedezték a két barlang közti összekötő járatot.
Ekkor a figyelem a Mátyás-hegyi-Pál-völgyi-barlang valamint a Hideg-lyuk-Harcsaszájú-barlang közti összeköttetés felkutatására irányult, ami végül december 11-én eredménnyel járt, így létrejött Magyarország leghosszabb barlangrendszere.

 

MTI

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.