Chuck Norris nevét viselheti egy pozsonyi kerékpárhíd

A Morva folyó felett húzódó kerékpárhídnak, amely Dévényújfalut (Devínska Nová Ves) és az ausztriai Schlosshof községet köti majd össze, a pozsonyi megye közvélemény-kutatás alapján akar nevet adni, így a Facebookon hirdetett szavazást. Eredetileg három történelmi elnevezést javasoltak, a többit pedig az emberek fantáziájára bízták.
A lehetőségek között felmerült például a Mária Terézia híd, a Szabadság híd, a Dévény híd, a Schlosshof kerékpárhíd és a Vasfüggöny híd elnevezés is, a szavazók többsége – 66 százalékuk – azonban Chuck Norris amerikai színészről nevezné el az új hidat.
Pavol Freso megyei vezető a közvélemény-kutatással kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy a híd építése a nyilvánosság előtt zajlik, így az embereknek jogukban áll kiválasztani a híd leendő nevét is. Hozzátette: “ez nem egyszerű folyamat, ezért első körben, április végéig szeretnénk kikérni a polgárok véleményét is.”
A hidat tavaly szeptemberben kezdték építeni, és az idén nyáron a tervek szerint már meg is nyitják a forgalom előtt. A híd azon a helyen épül, ahol negyven évig vasfüggöny választotta el a két országot.
Chuck Norris neve már több magyarországi híd elnevezésekor is felmerült. Először a fővárosi Megyeri híd elnevezésére indított szavazáson “dobta be” valaki az amerikai színész nevét, és sokáig vezetett is. Végül legyőzte ugyan egy amerikai humorista, Stephen Colbert, ám Chuck Norris neve azóta többször is előkerült, például két és fél éve az új miskolci uszoda, illetve a később Móra Ferenc hídra keresztelt Tisza-híd elnevezésekor is.

 

MTI

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.