Budapestre érkezett a világ legnagyobb utasszállító gépe

Jost Lammers, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) vezérigazgatója a gép érkezése előtt tartott sajtótájékoztatón történelmi pillanatnak nevezte a gép landolását. Felidézte, hogy 1967-ben érkezett a német cég először Budapestre, és 1985-ban először landolt az akkori legnagyobb utasszállítóval, a Boeing 747-esével.

MTI Fotó: Lakatos Péter

Tájékoztatása szerint ebben az évben 800 ezer utasra számítanak, akik a Lufthansával érkeznek vagy indulnak Budapestről, ez a repülőtér utasforgalmának közel 10 százaléka.
Ofer Kisch, a Lufthansa csoport közép-kelet-európai regionális igazgatója azt mondta, szeretnék a mostani bemutatóval hangsúlyozni, hogy Magyarország stratégiai fontossággal bír a német légi cég számára, és bemutatni a magyaroknak is, hogy milyen szolgáltatásokat nyújt az Airbus A380, amelyből a Lufthansa már nyolccal rendelkezik.
 Hangsúlyozta, hogy 2015-ig 15-re növelik a flottájukban az A380-asok számát, és 5 milliárd eurót költenek a flotta további modernizációjára, további 2,8 milliárd eurót a fedélzeti szolgáltatásokra.

MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Kitért arra is, hogy az elmúlt évben több mint 250 ezren repültek a Lufthansa járataival, amely több mint 10 százalékos emelkedés a 2009-es adatokhoz viszonyítva, 2011-ben pedig eddig már több mint 15 százalékos a bővülés.
Az Airbus A380-as 2005 áprilisában szállt fel először, és 2007 október 25-én állt forgalomba a Singapore Airlines színeiben, Szingapúrból repült Sidney-be. A Superjumbo becenévvel ellátott óriásgép legnagyobb megrendelője az Emirates légicég, amely 90 darabot rendelt.

MTI Fotó: Lakatos Péter


Az Airliners.net szakportál adatai szerint az A380-as változattól függően 73 méter hosszú, szárnyfesztávolsága 79,8 méter, törzsátmérője 7 méter, legnagyobb felszállótömege 560 tonna. Meghajtásáról a Rollce Royce Tren 970-es, vagy az Engine Alliance GP7270-es hajtóműve gondoskodik, amely 311 kilonewton tolóerőt biztosít.

MTI Fotó: Mihádák Zoltán

MTI Fotó: Lakatos Péter

MTI

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.