Befejezés előtt az új turisztikai attrakciók kialakítása a győri Káptalandombon és Lébényben

A győri Káptalandomb és Lébény eddig rejtett értékeit akarják a látogatók elé tárni – mondta Szabó Péter, a Győri Egyházmegyei Építési Iroda vezetője szerdán sajtótájékoztatón. A turisztikai vonzerő növelését célzó projektre 668 millió forintot költenek, a programot 560 millió forinttal támogatja az Európai Unió és a magyar állam a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében.
A Múzeumház különleges műemléképülete ad helyet a teázónak, az emeleti kiállítóterek egyikében érmészeti és kisplasztikai állandó kiállítás várja jövő tavasztól a látogatókat, a másik terem pedig győri és a régióban élő képzőművészek számára kínál bemutatkozási lehetőséget – mondta Lebó Ferenc szobrászművész, a Múzeumház Nonprofit Kft. résztulajdonosa a sajtótájékoztatón.
Győr történetének egy darabját is megismerhetik a Múzeumház látogatói, hiszen az épületen belül az egykori várfal egy szakasza és bástyarészlete is megjelenik. A Múzeumházban olyan közösségi teret szándékoznak teremteni, amelyben az irodalom és a zene is otthonra talál a képzőművészet mellett – ismertette elképzeléseit Lebó Ferenc.
A győri Káptalandomb egyik díszét, a Püspökvár tornyát látogathatóvá teszik, a torony termeiben pedig a püspökség és a Püspökvár történetét bemutató kiállítást nyitnak. A bazilikában is kiállításokkal bővülnek a látnivalók.
A Káptalandomb egyik műemléképületében turistafogadót rendeznek be és kegytárgyboltot nyitnak.
Ami a lébényi beruházást illeti: Magyarország egyik legjelentősebb középkori emléke, a Szent Jakab Plébániatemplom új tetőfedést kapott, a kőfalak hibáit pedig restauráltják. Megoldották a műemlék körüli vízelvezetést a kőfal védelme érdekében. A templom közelében lévő régi barokk plébániaépületet turisztikai fogadóépületté alakítják, ez a templom történetét bemutató kiállításnak ad otthont, egyben pihenőhelyül szolgál a zarándokoknak.

 

MTI

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.