Balatonfüred Európában is aranyat ér


A díjátadó ünnepségen a kisebb füredi delegációt vezető Hári Lenke a város alpolgármestere vette át az elismerést.

Az idei versenyben tíz város és kilenc kistelepülés vett részt. Abszolút győztest a hagyományoknak megfelelően ezúttal sem hirdettek, arany, ezüst és bronz fokozattal jutalmazták a településeket, annak tükrében: hol, milyen mértékben tudtak élni az adottságokkal és a lehetőségekkel. A verseny közel sem csak a virágokról szólt, elsősorban az épített és a természetes környezetet illetve a város tisztaságát vették szemügyre a bírálók.
Annak ellenére, hogy Balatonfüreden évek óta tudatos városfejlesztés zajlik, számos program és turisztikai, infrastrukturális beruházás valósult meg, a megmérettetésre hosszú hónapokon át készült a város, amely a Virágos Magyarországért Környezetszépítő verseny megnyerésével vívta ki az indulás lehetőségét. Több jelentős beruházás, mint például a Kiserdő rehabilitációja, a Kovászna park átépítése valamint a Szent István tér átalakítása a verseny és a zsűri füredi látogatása idején is zajlott, voltak azonban közterek és utcák, köztük a reformkori városrész egyik legfontosabb útja, a Jókai, amelyek ebből az alkalomból kaptak új külsőt.

A versenyben szintén induló Paloznak ezüst fokozatot kapott.

A négy különböző nemzet szakmai képviselőiből álló zsűri még június végén járt Balatonfüreden, megnézték a Kovászna parkot, a Koloska völgyet, az Arácsi Népházat, a Vitorlás-teret, a Kiserdőt, a Tagore sétányt és az Esterházy strandot. Ellátogattak az Eötvös iskolába és a Jókai Múzeumba.

A zsűri elnöke, Clive Addison, akkor így értékelt a balatonfured.hu kérdésére: – Lenyűgöző mennyi fejlesztés zajlik a városban, amely rendkívül tiszta és gondozott. Sajátos atmoszférája van Fürednek és érzékeltük a kulturális örökség gondozásának igényét is. A parkok kialakítása, az utcaképek, a rendkívül sok fa, a közterületek burkolatainak minősége és milyensége, a reformkori városrész padjai, a tetszetősen felújított műemléki épületek nagyon tetszettek. A Koloska völgy többünket elbűvölt viszont meglepődtünk azon, hogy mindennek ellenére csak egy nagyon rövid időszakra korlátozódik a városban a turizmus. Láttuk, hogy a helyi lakosok is tesznek a környezetükért, alakítgatják saját kertjeiket. Ez nagyon fontos, mint ahogy az is, hogy a város tudatosan építkezik. Igazán tetszetős Füred, ezt az utat kell folytatni.

 

 

ÖS

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.