Áznak, fáznak a nyaralók

A turisták hangulatát, kedvét nyilván befolyásolja a borongós időjárás, de szerencsére egy sor olyan látnivaló van ma már Magyarországon, ahova esős időben is érdemes ellátogatni – hangsúlyozta érdeklődésünkre Mártonné Máthé Kinga. A Magyar Turizmus (MT) Zrt. belföldi igazgatója hozzátette: még a vízpartok környékén sem kell unatkozniuk a turistáknak, hiszen arrafelé is számos szórakoztatóhely – wellness fürdők, borospincék – várják a vendégeket. Az MT Zrt. számításai szerint a nyaralók zöme gépkocsival vagy biciklivel utazik, így ha a szállásához képest 50 kilométeren belül van valami látnivaló, akkor azt általában felkeresi. A rossz idő előnyös például azoknak a szállodásoknak, ahol a hotelban belső medence van, de a múzeumok, műemlékek, kulturális látnivalók, illetve a Balatontól távolabb eső háttértelepülések látogatottsága is megugrik ilyenkor. A vízparti kempingek, panziók forgalmának viszont kifejezetten árt a mostoha időjárás. Ám akik előre lefoglalják a szállásukat, s előleget is fizetnek, azok általában el is mennek oda, ahova tervezték, az időjárástól függetlenül.

Ugyanezt vallja Bacsi Krisztina, az egyik hazai szállodalánc értékesíti igazgatója, de hozzáteszi: az adott héten beérkező foglalások viszont szinte teljesen elmaradnak rossz időben, ami körülbelül tíz százalékos visszaesést jelenthet. A Balatonnál az üzletekben és az éttermekben a forgalom jelentős visszaesésére panaszkodnak, és bosszúsak a hotelek, magánszállások tulajdonosai is.

Érdekes az időjárás hatása a vendéglátásra – jegyezte meg a Népszava érdeklődésére Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Van, amikor kifejezetten jó, ha hűvös az idő, mert esetleg nem utaznak vízközelbe az emberek. Ha viszont már elmennek nyaralni, de fáznak, akkor azért mennek be az étterembe. A mostani időjárás a szélsőségei miatt – egyik napszakban süt a nap, a másikban esik az eső – hatványozottan megdobja a vendéglősök forgalmát, természetesen a jelenlegi szerény fizetőképes keresletet figyelembe véve. A városokban elsősorban a kerthelyiséges szórakozóhelyek forgalmát vetheti vissza a csapadékos idő, de ott fel vannak készülve arra, hogy valamilyen tetőt alakítsanak ki.
Panaszkodnak a szállodások is, akik bizonytalannak látják a jövőt. Régiós összevetésben Magyarország a negyedik helyen szerepelt májusban az egy kiadható szállodai szobára jutó bevétel alapján – legalábbis ez derül ki abból az összeállításból, amelyet a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) készített a turisztikai piackutatással foglalkozó STR Global társaság legfrissebb felmérése kapcsán. A szobafoglaltság 53,9 százalékos volt, ami a harmadik helyre volt elég.

A jó kezdés után erősen visszaesett júliusban a budapesti strandok látogatottsága is. Az esős időjárás miatt kevés a vendég, így egyelőre veszteséges a szezon a fővárosi fürdőkben. Szinte már csak a termálvizes fürdővel is rendelkező helyek nyitnak ki. Bár a július tizediki rekkenő hőségben rekordmennyiségű látogató volt a medencékben, az üzemeltető szerint a harmincezer fizető vendég belépője kevés ahhoz, hogy sikeresnek nevezzék a szezont. A júniust éppenhogy tudták körülbelül a tavalyi év szintjén teljesíteni, a júliusi árbevétel viszont alatta marad a 2010-es hetedik havinak – mondta Szőke László, a Budapesti Gyógyfürdők és Hévizek Zrt. vezérigazgatója. Fellendülést az augusztusi forróságtól várnak.

 

(Forrás: nepszava.hu)

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.